×
Bejelentkezés
Feliratkozás

Amennyiben feliratkozik, megkaphatja hírlevelünket, és hozzászólhat a közzétett anyagokhoz.

Feliratkozom a hírlevélre
keresés

Dél-csehországi főhajtás a világháborúban elesett magyar katonák emléke előtt

A második világháború végén a nácik elleni harcokban elesett magyar katonák emléke előtt hajtottak fejet május 8-án, csütörtökön a dél-csehországi Zlatá Koruna község temetőjében.

A megemlékezésre a háború befejezésének 69. évfordulója, illetve a cseh nemzeti ünnep alkalmából került sor. A helyi önkormányzat által megrendezett hagyományos megemlékezés résztvevői először megkoszorúzták a majdnem hét évtizeddel ezelőtti háborús eseményeknek emelt, Rájov főterén lévő emlékművét, majd átvonultak a temetőben lévő sírokhoz. Az idei megemlékezés színvonalát emelte, hogy részt vett rajta Mőcsényi Mihály Kossuth-díjas neves magyar tájépítész, aki a korabeli magyar honvédség zászlósa volt, s részt vett ebben a régióban a nácik elleni fellépésben. Mőcsényit, aki a csehországi magyarokkal együtt koszorúzott, a helyi polgármester külön is üdvözölte. A több mint 90 éves egykori zászlós ezt követően beszédet mondott, amelyben felidézte a háborús eseményeket. A Zlatá Koruna-i önkormányzat és a helyi társadalmi szervezetek képviselőin kívül koszorúkat és virágokat helyeztek el a síremléknél Magyarország prágai nagykövetsége, valamint a prágai magyar kulturális központ diplomatái és munkatársai, a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége, az Együttélés politikai mozgalom magyar tagozata, valamint más csehországi magyar szervezetek képviselői is. A CSMMSZ nevében Rákóczi Anna országos elnök, az Együttélés nevében Kocsis László, a magyar tagozat elnöke, a prágai magyar nagykövetség nevében Buczkó István tanácsos, a Prágai Magyar Kulturális Intézet nevében pedig Kiss Szemán Róbert igazgató koszorúzott. A koszorúzások utáni ünnepi műsor keretében a helyi kolostorban megnyitották Csurák Erzsébet magyar képzőművész Az én selyem utam című kiállítását. A selyemre festett képek június 5-ig lesznek láthatóak a kolostorban. A Zlatá Koruna-i magyar nap keretében ezt követően a kolostor koncerttermében Fülei Balázs zongorakoncertjét hallgatta meg a közönség. A nemzetközileg is elismert zongoraművész szólókoncertjének programjában Bartók, Kodály és Liszt darabok szerepeltek. A szovjet Vörös Hadsereg elől a németekkel együtt visszavonuló magyar katonák egy csoportja 1945 májusában a dél-csehországi Zlatá Korunában és Rájovban átállt a cseh felkelőkhöz; a községek felszabadításáért folytatott harcokban öten életüket vesztették. A magyar hősök Zlatá Koruna temetőjében vannak eltemetve, s a helyi közigazgatási szervek és a lakosság immár évtizedek óta nagy gonddal és szeretettel ápolja a sírokat. Antonín Decarli, Zlatá Koruna korábbi polgármestere 2004-ben megjelent könyvében ismertette az említett történelmi események krónikáját, és több egykori résztvevőnek a magyar katonák hősies helytállását méltató visszaemlékezéseit.

Forrás: www.csmmsz.org

Hozzászólások

Nincsenek hozzászólások