Érzelmi töltésű igéink

Néhány ige „jóleső” érzést közöl. Ezek között van mindjárt az áld, azaz hálával említ valakit, hálásan mond valamit. „Áldom érte a Mindenhatót, hogy nem lett belőlem asszony” – szól egy nő kapcsán Jókai. Az is jó érzés, ha valakit dicsérnek, elismerően említenek valakit. Mikszáth szerint „…az asszonyok, akik dicsérték, hogy csinos ember, nem vehették hasznát”. Aki örömmel üdvözöl, köszönt valakit valamilyen alkalomból, az gratulál. Mindenki gratulált neki, mikor megházasodott – mondjuk. Az áld, dicsér, gratulál rokon értelmű szavai a hálálkodik, magasztal. „Magasztaltak – írja Jókai –, hogy megnőttem, mennyire hasonlítok a báróhoz.”
Nem éppen örülünk, ha valaki dicsekszik. De ha valaki dicsekszik, arról mondhatjuk azt is, hogy henceg. „Hencegtem, hogy milyen kitűnő tornász vagyok” – írja Hunyady Sándor. Ha valaki dicsekszik vagy henceg, arról mondhatjuk azt is, hogy hivalkodik.
A fentiekkel ellentétes tartalmat hordoznak azok az igék, amelyek „kellemetlen érzést”: félelmet, panaszt sértődöttséget, méltatlankodást fejeznek ki. Ezek között találjuk a sír, siránkozik, zokog, panaszkodik igéket. Érthető, az ember bizonyos körülmények között olykor keservesen panaszkodik, könnyeket hullat, kezét tördelve jajgat. Említhetjük azokat az igéket, melyek érzelmi hordozói a bosszúságnak, a bosszankodásnak, a dühnek. Ilyenek: átkoz, átkozódik, káromkodik, szidalmaz, vádol. Van aki vala- miért átkozza a főnökét, káromkodik, hogy nem mehet szabadságra, szidalmazza a kollégáját, mert helyette kell dolgoznia, esetleg vádolja önmagát, hogy nem tanult nyelveket, egyébként nem kellene itt gürcölnie.
Külön csoportot alkotnak azok az igék, amelyekben kevésbé erős a bosszúság, csupán értetlenség fejeződik bennük ki. Ilyen ige a dohog, dörmög, kesereg, morog, panaszkodik, sopánkodik, zsémbel, zsörtölődik. Mikszáth írja, hogy „Mravucsánné so-pánkodik, nem evett semmit”. Kosztolányi édes Annája „Mindig morog, hogy annyi munkát adnak neki”.
Vannak igéink, amelyeknek érzelmi háttere valamilyen ellenséges, támadó szándék, rosszindulat: becsmérel, csúfol, fenyeget, fenyegetőzik, gúnyol, gyanúsít, ijeszt, rémít, sérteget. Ilyen kijelentéseket olvashatunk: Becsmérli a munkatársát; A kisfiút csúfolták; Ijesztették, hogy féljen; Gyanúsították, hogy ellopta a munkások bérét; Állandóan sértegették egymást; stb.
A tárgyaltakkal némileg ellentétben néhány igénk érzelmi velejárója a hibákra, fogyatékosságra való jóindulatú, építő szándékú felhívás. Ilyenek: bírál, kritizál, fedd, dorgál, korhol, pirongat, szid. Két irodalmi példa Kodolányi Jánostól: „Szidnak ugyan, hogy mogorva vagyok”; „…s akkor az asszony elkezdi szidni, hol csavarog.”
Végül említsük meg azokat az igéket, melyek erős vágyat, akaratot fejeznek ki: esedezik, könyörög, követel, rimánkodik, unszol. Gárdonyi írja: „Könyörgött Idának, hogy fogadja maga mellé.” Mikszáthra ismerhetünk: „Olyan édesen rimánkodott, hogy engedjem egyszer... átkarolni a derekamat.”