Ady a kabaréban

Kun Béla és Heltai

A ’19-es diktatúra idején történt, amikor a pesti Otthon Körbe vegyesen jártak későbbi fajvédők és akkori kommunisták. Egyszer feljött Kun Béla is, hogy közvetlen összeköttetést keressen a sajtóval. (Kunt annak idején zilahi iskolás éveiben Ady Endre korrepetálta, később 1904-ben Kolozsváron, majd Nagyváradon is újságíróskodott.) Mintegy negyvenen ültek a nagyteremben, ahol Kun Béla, a Tanácsköztársaság vezetője, előadást tartott az új rendszerről. Azt fejtegette, hogy milyen aranyéletet jelent a kommunizmus Magyarországnak, micsoda gazdag lehetőségek sarjadnak majd ki az új talajból, és ebben az országban írónak vagy újságírónak lenni legalább annyi, mint egy főnyeremény. Előadásának végén felszólította a jelenlévőket, hogy adjanak föl neki kérdéseket, ő mindenre szívesen válaszol. Mire a csendesen szivarozgató Heltai Jenő, a költő rezignált mosollyal így szólt:
– Mondja, kérem, mindezek után azt szeretném tudni, hogy hogyan lehet kivándorolni ebből a paradicsomból?
És ezzel az egy megjegyzéssel nevetségbe fullasztotta az egész sajtótájékoztatót.

Ady és Tihanyi

A piktúrával és a piktorokkal Bölöni György barátkoztatta össze Adyt. Mint Az igazi Ady című könyvében Bölöni elmondja, a század elején együtt lakott a kitűnő modern festővel, Tihanyi Lajossal. Ady egy ízben, mikor Bölöninél járt, egy szép nagybányai enteriőr képet kapott ajándékba Tihanyitól. Viszonzásul Szeretném, ha szeret- nének című kötetét adta a festőnek, és a következő ajánlást írta bele: „Tihanyi Lajosnak nagyrabecsüléssel és barátsággal, Ady”.
– Miért írta, hogy nagyrabecsüléssel? – pöfögte a szót nagy keservesen a teljesen süket, de a beszéddel is hadilábon álló Tihanyi. – Hiszen nem is ismeri a képeimet.
Ady elhúzta a szája sarkát:
– Ha csak ez a baj, mindjárt segítek rajta.
Fogta a verseskötetet, és az ajánláshoz pótlólag odaírta: „A nagyrabecsülés ugyan őszinte, de ha jobban tetszik, ezennel visszavonom. A. E.”

Hitvallás

Egy gyönyörű havas téli este Ady vacsorán volt a Naphegyen többek között Osváttal és Móricz Zsigmonddal. Vacsora után irodalmi kérdésekről beszélgettek. Valaki szóba hozta, hogy egy francia folyóiratban Paul Verlaine leveleit olvasta. A levelek a nagy francia költő szörnyű nyomoráról tanúskodtak: az egyik levélben például mélyen megalázkodva kért kiadójától tíz frank előleget.
Osvát Ernő ugratni kezdte Adyt:
– Látod, a francia költők sorsa sem jobb.
Ady élesen vágott vissza:
– Jegyezd meg, Ernő, én nem Paul Ver-laine-je vagyok koromnak, hanem Victor Hugója.

Ady a kabaréban

Ady közeli, baráti viszonyban volt Nagy Endrével, a magyar irodalmi kabaré megalapítójával, még a nagyváradi indulásuk korából. Szerette a kabarét, minden műsorát megnézte, és akárhányszor hetykén fogadkozott, hogy fog ő még olyan kuplékat írni, mint a leghíresebb pesti slágerszerzők. És valóban: egyszer aztán elküldte Párizsból két remek versét, mint Nagy Endrének írta: „két kupléját” – A Zozó levelét és a Kató a misén címűt. A bemutatóra Ady is hazaérkezett. Ott ült Nagy Endre kabaréjában a bal kettes páholyban, de csak addig, míg Medgyaszay Vilma a zeneszerző Reinitz Béla zongorakísérete mellett énekelni nem kezdte dalait. Akkor kiment a páholy elé a folyosóra, és a kezdő színpadi szerzők lámpalázában égve, kint várta az eredményt. Csak a felviharzó tapsra oldódott fel, és nyakába borult a hozzá siető Nagy Endrének:
– Siker… Ugye siker… ?!
– Siker bizony! – felelte Nagy Endre. – Szégyelld magad! Te… te… te Zerkovitz…!        

Bocsánat

Ismeretes, hogy Ady Endre egy ízben nagyon megharagudott Szabolcska Mihályra, aminek ékes bizonysága a Költőcske Mihályhoz írott verse. Azóta sok, nagyon sok idő telt el, Ady Endre végleg elköltözött a halhatatlanság birodalmába, Szabolcska Mihály pedig Temesvárt maradt, ahol református lelkész s az erdélyi és bánáti magyarságnak egyik vezérlő egyénisége lett. A jubileumán erről faggatták:
„Ady Endrét én nagy embernek tartom. A kurucos költeményei utolérhetetlenek. Nem is történt volna semmi baj közöttünk, de egyszer poharazgatás közben, Endrődi Sándorral együtt, tréfás Ady-utánzatokat gyár- tottunk, amit Endrődi az én tudtom és hírem nélkül kitett a lapjába. Eleget bosszankodtam is miatta. Erre jött Ady »Költőcske Mihály« verse és a többi szakadás.”
Megbocsátás és szeretet sugárzott Szabolcska Mihály szavaiból, mint ahogy az Isten szolgájához és igaz poétához illik, és amelyekkel egyik poéta áldozott a másik poéta emlékének – emlékeztek barátai.