Égből a manna és hasonlók

Özönvíz vagy vízözön?

Az egyik újság riportjában olvastam, hogy amikor az ipari tanuló idegen szót használt, muttert mondott, s az öreg mester így oktatta: csavaranyának mondják, fiam!
Valaki szóvá tette, akinek egyébként tetszett a riport, hogy az a bizonyos munkadarab, nyelvérzéke szerint anyacsavar, nem pedig csavaranya. Vagy tévednék? – tette fel végül a kérdést.
Nem sokat kell gondolkoznunk, hogy több hasonló jellegű, kettős szerkezetű összetétel jusson eszünkbe: özönvíz – vízözön, ragasztószalag – szalagragasztó, csirkepaprikás – paprikás csirke, porszén – szénpor, porcukor – cukorpor, háztömb – tömbház stb. Minthogy a fenti példák nem mindig azonos típusúak, külön-külön kell tárgyalnunk őket.
Az anyacsavar a csavarnak az a belül üres, kör keresztmetszetű része, amelynek belső felülete a csavarorsó menetének megfelelően van hornyolva. Az anyacsavar vagy csavar-anya egyaránt helyes műszaki kifejezésként, ez esetben a csavar jelenti a csavarorsót és hasonló összetétellel a csavaranyát (anyacsavart, anyát) is.
Nyelvhelyességi szempontból ugyanígy nem tehetünk különbséget az özönvíz és víz-özön, a csirkepaprikás és paprikás csirke között sem. A paprikás szó nem főnévként, hanem melléknévi (paprikával ízesített) jelentésben bukkant fel nyelvünkben, és jelzőként természetes módon kapcsolódott a paprikás zsírban pirított ételfajták megnevezésére: paprikás csirke, paprikás hal, paprikás gomba stb. Ám később a paprikás szó főnévként önmagában is a paprikás zsírban pirított ételek összefoglaló neve lett. Persze a paprikás szó magában már nem utal arra, hogy vajon miből készült, s ezért új, jelzős szóösszetételek keletkeztek, melyek ismét utalnak a paprikás alapanyagára: csirkepaprikás, halpaprikás, gombapaprikás stb.
A ragasztószalag és szalagragasztó között felfedezhetünk némi értelmi különbséget. A ragasztószalag olyan szalag, amelyet ragasztásra használnak (úgy, mint evőeszköz, kötőtű stb.). A szalagragasztó ellenben jelenthet olyan ragasztót, amellyel szalagot ragasztanak. Igaz, jelentheti ugyanazt, mint a ragasztószalag, kialakulásában az esetben szerepet játszott a ragasztó alakja: szalag alakú ragasztó.
A szénpor – porszén, mészpor – pormész esetében a logika és a nyelvszokás a következő értelmi elkülönítést javallja: a szénpor, mészpor természetes módon elporlott szén, mész. (A szénbányák, brikettgyárak levegőjében a finom, szálló szénpor). A mesterséges úton előállított, porlasztott, őrölt szén, mész a porszén, pormész (szemben a darabos szénnel, mésszel).
Más és más a jelentése a háztömb meg a tömbház szónak. A háztömb rendszerint négy, utca vagy részben üres telkek által határolt, zárt sorban épített házak együttese. A tömbház többemeletes nagyobb épület, amelyet nálunk – nem éppen választékos módon – blokk-nak nevezünk.

Égből a manna

„Úgy látszik, egyesek munka helyett azt várják, hogy hulljon az égből a manna, ahelyett, hogy dolgoznának. De kérdem – írja egyik levélíróm –, mi is az a manna?”
Talán megbocsátja a levélíróm, hogy biztos, ami biztos, a Bibliából idézek egy-két olyan részt, amelyben a mannáról esik szó. „Nevezé pedig azt az Izráel háza Mánnak: mely olyan vala, mint a koriendromnak magva, fejér és olyan ízű, mint a mézes pogácsa.” (Megjegyzem, hogy a koriander egy olajos magvú, illatos délvidéki fűszernövény.) Egy másik részlet: „Kiomol vala pedig a nép, és szedi vala a Mannát, és megörlik vala malmokban, vagy megtörik vala mozsárban, és megfőzik vala fazékban, és csinálnak vala abból hamuban sült pogácsát.”
A mai beszélő nyelvérzéke szerint a manna szó természetesen nem valami konkrét, meghatározott eledelt jelöl, hanem olyasvalamit, olyan ennivalót, amely – a Biblia szerint – csodálatos módon, az égből hullott. Nem kell megdolgozni érte. A manna szó végső forrása a héber man, mely a görögön, majd a latinon át, a Biblia révén, bekerült számos európai nyelvbe, így a magyarba is.
A kálváriát jár szólásunk is vallási eredetű. A kálvária értelemszerűen a ’szenvedések sorozata’. Emlegetjük az építkezők, a vásárlók, az ügyintézők, a betegek kálváriáját. E kifejezés eredetileg Jézus kínszenvedésére és halálára utal. Megfeszítésének színhelye a Bib- liában a Golgota, azaz a ’koponya helye’, latinul calvariae locus. Tágabb értelemben a kálvária jelenti a golgotára vezető stációkat, a passió, a kereszthordozás útját.
Él nyelvünkben a kanosszát járt kifejezés is. E kifejezés értelemszerűen valamilyen súlyos megaláztatásra, illetve megalázkodásra utal. A történelmi esemény szerint ugyanis IV. Henrik német-római császár 1077-ben Canossa várában VII. Gergely pápától megalázkodó vezekléssel könyörögte ki a feloldozást, kiközösítésének visszavonását, hogy trónját megmentse. Ezt az eseményt idézi áttételesen Benjámin László: „Nem ittam éle-temnek fenékig még a rosszát, / sebek várnak, kudarcig csonthajlító Canossák”. Tóth Árpád egyik versében is felleljük: „minden letűnt napunk / Egy-egy komor Kanossza”.
A kálváriát jár konkrét jelentése elhomályosult, ahogy a napjainkban változik meg a kanosszát jár értelme, hangulata is. Kivált, ha sűrűn halljuk, olvassuk, hogy ügyes-bajos dolgaink intézése nem is a kálvária-, hanem a kanosszajárás. A szállóigék eredeti értelme olykor elröppen, jelentésük átszáll más fogalomra. Rájuk is vonatkozik Ady sora: „járják… gyorsult kálváriáját az Életnek”.

Keresztet vethet rá

A címbeli szólás eredete felől érdeklődik egyik levélíróm. „Sok reményünk vált semmivé a decemberi fordulat óta – írja –, s ha munkatársaink körében vitatkozunk erről, hallom mondani: immár keresztet vethetünk rá. Lehetséges, hogy a szólás a sírra állított keresztre céloz? Ott a halottat, itt e reményeinket temetjük?”
A keresztet vethet rá szólás átvitt értelemben közismerten annyit jelent, mint ’lemondani valamiről, örökre elveszettnek tartani valamit’. A szólás, az átvitt jelentés kialakulása a legtöbb fejtörést okozta szólásmagyarázó irodalmunknak. A kifejezés ismeretes konkrét értelemben is. A katolikus ember belép a templomba, és keresztet vet. „Egészen valószínűtlennek látszik azonban – írja a szólással foglalkozó O. Nagy Gábor –, hogy a mai értelemben vett templomi keresztvetés a szólás alapja, hiszen ennek a jelképes mozdulatnak az értelméből sehogy sem vezethető le a kifejezés átvitt jelentése.” 
Felvetődött a halott sírját jelölő kereszt képe is, amelyre a levélírónk is céloz, s amely utalhat esetleg arra, hogy valamely dolgunk, elképzelésünk éppoly véglegesen, reménytelenül befejeztetett, mint annak az embernek a földi pályafutása, akinek már fakereszt áll a sírján. Ám a ’lemond valamiről’ jelentésű keresztet vet valamire fenti értelmezésének ellentmond az a körülmény, hogy a sírra keresztet nem vetni, hanem állítani vagy tűzni szoktak. 
Mégis O. Nagy Gábor úgy véli, hogy a szólás az ember földi sorsát végleg megpecsételő keresztre utal, s az ellentmondást úgy véli feloldani, hogy arra a keresztre is gondolhatunk, amelyet a pap vet temetéskor a koporsóra. Ez a mozdulat szintén magában hordhatja a jelkép lehetőségét, azt, hogy az ember földi pályafutásának bevégzettségét, majd áttétellel, a valamiről való teljes lemondást jelképezze.
Hogy ez a magyarázat csupán feltételezés, hogy nincs kellőképpen megtámogatva adatokkal, jelzi az a tény is, hogy mellette más megfejtési kísérlet is született. A másik magyarázat abból indul ki, hogy régen kereszttel jelölték meg a lajstromokban, jegyzékekben az eltűnt vagy elhalálozott sze- mélyeket, illetve az elveszett vagy elpusztult tárgyakat. Eredetileg valószínűleg az adóregestromokban tettek az elhunyt neve mellé keresztet. Mikes Kelemen 96. levelében olvashatjuk, hogy „a király kezében vévén a lajstromot, sokaknak a neveket megjegyzé egy kereszttel… az udvariak… gondolták, hogy akiknek neve meg vagyon jegyezve kereszttel, hogy már azok elvesztett emberek”. Az elveszett tárgyakat, hasonlóképpen kereszttel jelölték meg. Egy 1561-ből való irat szerint „mi ez feleletöt hallván, kérjük vala elő tűle a hivatali levelet, vagy penig keresztelje meg a kárt…”
Innen eredne tehát a keresztet vethet rá szólásbeli kereszt szó, s a kereszt írása feltehetőleg azonos a kereszt vetéssel, ha meggondoljuk, hogy a betűket is vetették – a betűvetés szavunk a bizonyíték lenne rá. Vetni tehát annyit jelentett, mint ’írni’. Papírra vetjük gondolatainkat, s amikor keresztet vetünk magunkra, akkor is a kereszt jegyét írjuk le. Ami a szólás magyarázatát illeti, lehet, hogy így igaz.

Szilveszter

Ha a karácsony bensőséges, csöndes ünnepe a családnak, annál zajosabb, hangosabb az évet búcsúztató szilveszter. Ez az év utolsó napja, illetőleg a december 31-ről január 1-re virradó éjszaka; szilveszter: ezen az éjszakán tartott mulatság. Aki szilveszterkor szórakozik, szilveszterezik. Aligha gondolunk rá, hogy címbeli szavunk eredetileg nem közszó, hanem személynév volt: Szilveszter. Közszóként alig több mint százéves. Bársony István 1889-ben írja: „ahol… a szilveszteri nagy lakomát csapták, éppen a havas háztetőre lehetett látni.”
Hogy december 31. Szilveszter napja, aligha kell magyaráznunk, elég megnéznünk a naptárban. Inkább emlékeztetnünk kell arra, hogy ha kiment is ma a divatból a keresztnév-adásban a Szilveszter, régebben személynévként nem volt ismeretlen. Petőfi elbeszélő költeményének, Az apostolnak a hőse is, mivelhogy a költővel együtt szilveszter éjszakáján született, a Szilveszter nevet kapta: „Mit gondol, angyalom, / Minek nevezzük?… hadd lám csak, mi volt / Tennap…Szilveszter napja… jó, / Legyen Szilveszter. én a pap leszek, / Szomszédasszony lesz a keresztanya.” A Szent Istvánnak, az első magyar királynak koronát küldő pápa is a II. Szilveszter nevet viselte.
A keresztnévből a kételemű nevek kialakulásakor a magyarban is gyakori családnév lett: Szilveszter. A névnek régi magyaros ező alakjai már a 15. század elejétől feltűnnek (1427: Dionisius Sylvester). Ennek alakváltozata a Serestély, Sölöstör családnév is.
A magyar Szilveszter a latin Silvester név átvétele. A latin Silvester pedig az ’erdő’ jelentésű latin silva származéka, s eredetileg ezt jelentette: ’erdei, erdő mellett lakó ember’.

Ádám és Éva

A régi példabeszéd is állítja: Ritka Éva Ádám nélkül. Ahogyan Péter és Pál június végén, ugyanúgy Ádám és Éva a karácsony előtti napon békésen összeférnek a naptárban. Bármilyen változékony is a névdivat, az Ádámok és Évák, e nevek viselői, hol nagyobb, hol kisebb számban közöttünk vannak. Népszerűségüket az is bizonyítja, hogy nemcsak névként, hanem közszavakba, szólásokba, közmondásokba, szállóigékbe beágyazva is élnek nyelvünkben.
Ádám és Éva emlegetése a régmúltat, a bibliai időket, az ősidőket idézi. Egyik-másik ismerősöm a megtörtént események elbeszélését nagyon is ez elejéről kezdi, messziről indul a történet végső célja, csattanója felé, részletezően, körülményeskedve adja elő. Hallgatni sem bírom, idegesít, mert amit mond, azt mindig Ádámnál és Évánál kezdi. A közbeszédben már ritkább és kevésbé szalonképes az az élcelődő szófordulat, amely az esemény régi voltára így utal: Ádám látott ilyet nőtlen korában; vagy: Még akkor Éva is menyasszony volt.
Két erdélyi örmény, ha találkozik, szinte bizonyos, hogy egy idő után a család felmenő ágait boncolgatja, addig-addig, míg valami nagyon távoli rokonságot vélnek felfedezni a két család között, olyat, melynek valóságában maguk sem nagyon hisznek, de végül mosolyogva jelentik ki: Szóval rokonok vagyunk, ha másként nem, hát Ádámról és Éváról. Ennek a szólásnak – rokonok vagyunk Ádámról és Éváról – szólásgyűjteményeinkben ilyen változataira is bukkanunk: Ádámról-Éváról s a görbe fűzfáról; Ádámról-Éváról s a nagy diófáról; sőt még becsmérlőbben is: Ádámról-Éváról s a szürke szamárról.
Az ádámkosztüm szó, melynek megfelelője több európai nyelvben is fellelhető a ’teljes pucérság, meztelenség’ jelölőjeként, eredetében tréfás eufemizmus. A szó bibliai történet alapján keletkezett, amely szerint az első emberpár a bűnbeesés előtt meztelenül élt a paradicsomban.
Az Ádám névvel kapcsolatos másik közszavunk az ádámcsutka: a férfiak nyakán kidudorodó pajzsporc. A szónak a nyelv- járásokban van – többek között – Ádám almája, Ádám torzsája változata is. (Régebben szokás volt emlegetni Éva almáját is, utalva a bibliai tiltott gyümölcsre. „Melyik alma veszélyesebb Éva almájánál?” – olvassuk a kérdést Vas Gerebennél.) A mai ádámcsutka kifejezésnek régi ádám almája változata, s ennek német, francia, angol, olasz, orosz meg román megfelelője, szintén az ismert bibliai történetre utal, melyhez hozzákötötték azt a legendát, amely szerint a tiltott alma vagy az alma csutkája megakadt Ádám torkán.
Végül fejezzük be e sorokat Évával. „Be Éva természet!” – olvassa rá Csokonai egy kislányra, akiben fellelhetők már a női tulajdonságok. A régebbi írók Éva lányának nevezik a hamist, a hiút, a pörlekedőt, a kevélyt, a szeszélyest, mindazt, amit a nők jellemző tulajdonságaként tartanak számon.

Monostor, kolostor

A szerzetesek lakóhelyét jelöli a monostor, klastrom meg kolostor szavunk. A magyar monostor alapjául szolgáló latin szó egy ’hely a magányos élethez’ jelentésű görög szóra megy vissza. Ezt az értelmet találjuk a klastrom szavunkban is, hiszen a korai középkorban a claustrum monosterio ’elzárt, a világiak számára hozzáférhetetlen hely a monostorban’. 
A kolostor szavunk azonban nem latin, hanem magyar alkotás. A két latin szóból összevonással a nyelvújítók alkották meg.