A mai erdélyi magyar család ezer sebből vérzik, ugyanakkor sokszínű is. Jószerével már nem a régi, többgenerációs modellben él, a sok válás és újraházasodás/együttélés okán mozaikcsaládok sokasága alakult ki. Ez részben még törékenyebbé teszi, részben pedig fejlesztheti is az ezekben a családokban nevelkedő gyerekeket, ugyanakkor sok efféle kapcsolat becsődöl, nem képes elviselni ezt a fajta „sokszínűséget”.
A sérülékenység egyértelműen fő sajátossága ennek a mai erdélyi magyar családnak: eltérő nemzetiségű féllel, eltérő kultúrájúval, identitásúval, eltérő vallásúval történő házasság/együttélés esetén kihívások sokasága tolul elő. A külföldi munkavállalás, a pénzhajsza miatt családok ezrei mennek tönkre, a házasfelek elidegenedve, ki itt s ki ott keresi a „boldogságot”, érzelmi sivárságot és biztos válást idézve elő, miközben gyerekeiknél esély sincs arra, hogy egészséges apa-vagy anyakép alakulhasson ki.
Az Istentől való elfordulás, a szekularizació, az egyháztól való eltávolodás, a szabados életstílus mind-mind mélyíti a meglévő válságot.
Ilyen előzmények és jelenvalóságok mellett nem csoda, hogy válságban van a férfi helye és szerepe is posztmodern társadalmunkban. Miközben egyre vadabbak a genderelméletek – annak képviselői pedig egyre agresszívebben hangoztatják téziseiket –, a női emancipáció rosszul értelmezett „olvasata” is szedi „áldozatait”... a férfiak pedig egyre magányosabbak, egyre kétségbeejtőbb a helyzetük.
Kiútkereséseik főként alkoholba és más szenvedélyekbe fulladnak, válás után legtöbbször kisemmizve, kétségek között vergődve menekülnek „újnak vélt” lehetőségek felé, vagy lelkük mély depresszióba süllyed. A magukra maradt anyák helyzete sem jobb. Leginkább önmaguk magánéletét „felfüggesztve” nevelik gyerekeiket a csonkán maradt családban... ahonnan egyértelműen hiányzik az apa. Történelmi egyházaink papjai, lelkészei sokszor maguk is tehetetlenül szemlélve, ezernyi példával tudják előbbieket igazolni.
Tranzakciós válságok sokasága tizedeli a családokat, a kivűlről „flottul” működő családok is kereszthordozók vagy csak épp jó „maszkviselők”. A türelmetlenség és a „még jobb”(?) hajhászása vezetett el idáig. A kiútvesztés „perspektívái”, ennek „türelmetlenségei” egyre jelenvalóbbak a közéletben, egyházainkban, az oktatáspolitikában, a jövőképkereséseinkben.
Eltávolodtunk Istentől és embertől egyaránt. E mély egyéni, mikro- és makrotársadalmi válságból véleményem szerint csak egyetlen kiút vezet az alapos mérlegkészítés után: újfajta szerződést kell kötnünk a Vertikummal és ugyanígy embertársainkkal, szeretteinkkel.
Talán még időben vagyunk.