Pillanatképek az erdélyi magyar online oktatás útvesztőjéből

Kultika: Hogyan tudtátok ti a családban megoldani? Ugye két gyermeketek is online tanul. Volt-e elég eszköz, tér?

B. A.: Eszköz végül is volt, mert Zalán általában az ő telefonján, Fanni a laptopon, úgyhogy volt.

Kultika: Hányadikos Fanni?

B. A.: Fanni harmadikos és Zalán 8. Úgyhogy neki a nehezebb, vagyis nem hogy nehéz, hanem komolyabban kéne vegyék a tanárok, mert azt látom, hogy sosincs házi feladata. Tehát olyan van, hogy délután 1 órakor befejezte az online órát, és azzal ő este 10 óráig úgy elvan, szánkózik meg minden, házi feladat nincs.

B. L.: Egyszóval nem sokat ér ez az online tanítás.

B. A.: Sokkal komolyabban kéne főleg a főtantárgyakat, a matek, a magyar, a román... Tehát most kinyomtattam Zalánnak teszteket, ami a román abszolváló teszt ugye, és hozza se tudott szagolni, de még én se.

B. L.: Oké, azzal nincs gond, hogy az információt megkapja. Hanem magának az online-nak nincsen hatékonysága.

Kultika: Mennyiben zavarta meg a családi életeteket, hogy itthon ragadtak a gyermekek délelőtt az oktatási időszak alatt is?

B. A.: Nekem például nagyon. Nálunk ugye Fanni általában itt van a földszinten, mert ugye ott van még a hálószoba, ahol nincs lehetősége
tanulni. Tehát itt tanul. Nekem meg itt kellene főzni, mosogatni. Ezért aztán mindig sietnem kell, mert kilenckor kezdődik az óra. Nehogy a gőzelszívó menjen, a mosógép se zakatoljon. Ilyenkor én be vagyok húzódva a hálószobába, tipegek-topogok, azt sem tudom, hogy mit csináljak.

B. L.: Ez a szülőknek mindenképpen plusz teher.

Én nem vagyok megelégedve, ez minden, csak nem iskola! A nagyobbik lányom tizedikes, a kisebbik lányom hatodikos, a fiam pedig negyedikes. Mindenkinek kemény volt ez az időszak, én alig várom, hogy az iskola megkezdődjön, mert ez így nem állapot. A közösségi élmények teljesen kimaradtak ebben az időszakban. Egyáltalán nincs, amire visszaemlékezzenek a gyerekek. És ennyi időt eltölteni a számítógép előtt? Még a kisebb gyerekeknek is minden feladatot számítógépen kellett megnézni, tehát nem az volt, hogy mindent a könyvből, füzetből megnézni, elég sokat kellett használják a házi feladatokhoz is a számítógépet! A fiamnak meg begyulladt a szeme, mert folyamatosan néznie kellett a gépet. A kamerát is be kell kapcsolni, nézni kell, mert ha elnéz, akkor már az van, hogy nem figyel. Akkor a másik gond, hogy le van terhelődve a hálózat, olyan is volt, hogy a gyermekek nem hallottak semmit. Úgy gondolom, hogy komoly hatással lesz a haladásukra ez az időszak, maga az, hogy nem jártak közösségbe, elszigetelődtek. Ez biztosan nem jó.

Három gyermekem van. A két nagyobb külön szobában, a kicsi a konyhában tanul, mert én ott kell legyek mellette. Nem is lenne, ahová elvonulni. Mindegy, megoldjuk. A két nagy, ők be tudják osztani maguknak a tanulási időszakot. Nekem annyiban jelentett nehézséget ez az online időszak, hogy jobban lekötött. Ott kellett üljek a kicsike mellett. 

Nekik rosszabb. Már csak azért is, mert nem találkoznak az osztálytársakkal, a közösséggel, nincs meg most az, ami volt rég, hogy napi kapcsolatban vannak egymással és a pedagógusokkal. Ez főleg a legkisebbiknek hiányzik. És amit még látok, és nem jó, hogy így online hiába van az óra, ők mellette telefonoznak, csetelnek, írják az üzenetet egymásnak, kacagunk ide, kacagunk oda. Merthogy szünetben nem tudják egymással megbeszélni a dolgokat, a történéseket, ezért az órán írják egymásnak az üzeneteiket.

A nagyfiamnak a legzsúfoltabb, neki van a legtöbb órája. Reggel nyolctól délután háromig. A nagyobbak fülhallgatót használtak azért, hogy a kicsiket ne zavarják, és így kínlódunk. Most a lakásunkban az emeleten elkészült egy szoba, így kicsit megoszlik... no de eleinte olyan volt, hogy a konyhában tanultak a kicsikék, fentről lejött a hang, alulról felment a hang, a tanító nénit is zavarta, mert azt hitte, hogy súgunk. Vagy amikor két gyermekem is felelt egyszerre. Fent is feleltek, lent is feleltek. Nem beszélve arról, hogy nekünk még van két kicsi lányunk. Eleinte úgy volt, hogy mentünk sétálni a kicsikkel, amíg a nagyok tanultak. Ám kiderült, hogy a másodikos fiam mellé, ha nem ültem le, akkor nem csinált semmit. Nem érdekelte a tanulás. Akkor le kellett ülnöm vele tanulni.

Három gyermekem van, mindhárman online tanulnak. A lányom tizedikes, a nagyobbik fiam kilencedikes, a kisebbik pedig előkészítő osztályos. És a tanulással bizony nagy problémák vannak, mert a lakásban csak két szoba van. Ezt úgy oldottuk meg, hogy délelőtt tizenegy óráig, amíg a kicsi is tanul, a két nagyobbik fülhallgatóval vesz részt az órán. Ilyen szempontból elég nehéz, hogy nincs külön szobájuk, egymást zavarják. Hallom sokszor, hogy civódnak, hogy ne hallgasd hangosan, miért nem teszel fülhallgatót. Nagyon-nagyon nehéz. Most már van elég eszköz, mert beszereztük, különben nem volt. 

A nagylányom laptopot használ és telefont, a nagyfiam ő telefonról tanul többnyire, a kicsike laptopról. Amikor a kicsinek a laptop nem kell, akkor átadja a nagyfiamnak, hogy információkeresésre használja a házi feladatok megoldásához. Mindig van valaki otthon velük, amíg tanulnak, főleg a kicsikével ott kell ugye lenni. Pszichésen elég megterhelő, mert bárhová mész délelőtt a házban, valami idegen hangot hallasz. Mintha valaki itt lenne...

Hogy van-e elég hely a lakásban? Hát hál’ istennek van. Mert az emeleten is mind a négy szoba el van készítve, s akkor odafent csinálják az eszüket. De az a helyzet, hogy az egyik eszemmel azt gondolom, hogy jó, s a másikkal azt, hogy rossz. A jó az, hogy nem kell hat órakor keljek, s öltöztessem, etessem, itassam, mosdassam őket. Így most közbe-közbe elmaradozik a fürdés és a mosdás. Na de mióta nem járnak, a fogukat se mossák rendesen, s a lábukat se. Meg kell verjem őket, hogy üljenek bele a vízbe. Addig már annyira haladtunk, hogy tudták, reggel indulás előtt meg kell mosakodni, ha egy kicsit huzattatták is magukat. Na de így reggel kínlódunk, mert nem tudom leültetni őket, hiába, hogy most nem kell korán kelni. Az Istennek nem tudom odaszerelni őket a géphez.

..hát eszköz az volt, de vettünk is. A nagyobbiknak nem volt telefonja, neki vettünk egy okostelefont. A kisebbiknek már régebb volt, s volt gép is, ahhoz vettünk egy webkamerát..., de az enyém is olyan volt, hogy odaadtam volna, tehát így eszközprobléma nem volt. Ha a hálózat nem működött, akkor az már más. Amikor ők így tanultak, akkor nem zúgattam semmit, hogy őket ne zavarja, sőt még volt olyan, hogy direkt hallgatkoztam, hogy miket mond a tanítónő vagy miket válaszolnak, mert olyan zaj volt közben, hogy muszáj volt hallgatkozzak. Mindenki egyszerre beszélt, vagy tényleg volt olyan, hogy a tanárnő folyamatosan beszélt majdnem egy órán keresztül.

Kultika: Ti hogyan tudtátok megoldani az online időszakban a gyermekeitek itthoni tanulását?
L. I.: Szerencsés helyzetben vagyunk, mert minden megvolt, ami kellett.
L. K.: Adott volt a szoba, a telefon és a gép is.
L. I.: Egy problémánk volt az egészben, nem volt, aki tüzet rakjon reggel, hogy meleg legyen.
Kultika: Mennyire befolyásolta ez a családi életeteket?
L. K.: Nagyon.
L. I.: Nekem nem volt annyira drasztikus az egész, inkább anyának.
Kultika: Mennyire változott meg az életetek ebben az időszakban?
L. I.: Nekem szinte semmiben sem.
L. K.: Vinni is én vittem a gyerekeket az iskolába, hozni is én hoztam őket. Csak a tüzelést kellett jobban megszervezni.
Kultika: Elképzelhetőnek tartjátok, hogy azért előnye is lesz annak, ha kialakulnak a gyerekekben a digitális készségek?
L. K.: Tehát ugyanúgy ímélben el tudják küldeni a tanárok az egyes információkat, vagy ugyanúgy tudnak ezután is küldeni még ezt-azt, de a hangoskönyveket már a kisebbeknél is a tanító nénik ugyanúgy tudják alkalmazni, mint a nagyobbaknál, tehát ez a része biztos, hogy jó, csakhogy az aránnyal van a hiba.
L. I.: Egy-egy tanító, például a kicsiknél, annyira telefonellenes volt mostanáig. És most hirtelen jött egy nagy váltás, és már sok olyan dolog kötelező, amit régebben ellenzett. Abban a pillanatban, amikor az első lépést mi megtettük szülőkként, hogy adtunk neki egy telefont, mi arra gondoltunk, hogy a gyereknek majd esetleg jól jön, nem a rosszat láttuk benne, nem azért adtam, hogy neki legyen rossz, hanem jó legyen, én arra gondoltam.
L. K.: Továbbra is meg vagyok győződve arról, hogy ettől arrafelé mindenkinek kelleni fognak ezek az eszközök. Most hogy ez mennyire egészség, az megint egy másik történet.
Kultika: Tehát azt látjátok, hogy elhidegültek egymástól, nincsen kapcsolat a gyermekek közt.
L. I.: Amúgy a társadalom is nagyon elvan, nem csak a gyerekek.
L. K.: Egyáltalán nem tett ez jót senkinek.