Mi vagyunk a kereszténység európai védőbástyája

Meggyőződésem, hogy az erdélyi magyarok döntő többségéhez a kereszténydemokrata eszmerendszer áll a legközelebb. Talán ez nem tudatos választás kérdése, nem egy kinyilatkoztatott opció, hanem a mindennapi élet rendje, maga a valóság. Az erdélyi magyarok családközpontúak, figyelnek közösségükre, hisznek az emberi méltóságban és a szabadságban. Kisebbségi létükből fakadóan tisztelik, becsülik és óvják hagyományaikat, nyelvüket, kultúrájukat, és fontos számukra ezen értékek továbbadása. Sokan közülük – ellentétben az európai trenddel – hívők és gyakorló keresztények, és ennek megfelelően a keresztény tanítások szerint élnek – és természetesen ezt várják el a politikusoktól.
Erdélyben a kereszténydemokráciára sokkal inkább a társadalom mindennapjaiba beágyazódott életformára, mintsem politikai ideológiára, amely felülről próbálja alakítani a tömeget, tekintenek az emberek. A mi kereszténydemokrata mozgalmunk is alulról szerveződő, célja pedig nem a tömegek megnyerése, hanem az ő elveik, értékeik képviselete egy olyan században, amelyben egyre többször kérdőjelezik meg a hagyományos, keresztény értékeket.
Ezek az eszmék nem helyi eredetűek, és teljesen idegenek erdélyi társadalmunktól, de divatos hívószavak – mint európaiság, elfogadás, tolerancia – mögé bújva próbálnak táptalajra lelni. Nálunk – és Kelet-Közép-Európában – egyelőre kevés sikerrel, de kontinensünk más részein annál sikeresebben. Európa egészében a kereszténydemokrácia visszaszorulóban van. Pár évtizede még a legnagyobb támogatottsággal rendelkező politikai irányzat és mozgalom volt – elég arra visszagondolni, hogy az Európai Unió alapító atyái mind kereszténydemokraták voltak –, politikai ereje meggyengült, a társadalmak pedig olyan változásokon estek át az egyéni érdekek előtérbe helyezésével, az egyháztól való tömeges elfordulással, amelynek következtében ezen pártok tömegbázisa is megfogyatkozott. Ez pedig oda vezetett, hogy az új utakat kereső pártok egy része még keresztény gyökereiről is lemondott. Kijelenthetjük: a kereszténydemokrácia védőbástyájának ma egyértelműen Kelet-Közép-Európa számít. 
Résen kell lennünk, mert ma olyan időket élünk, amikor a Nyugat-Európában már tomboló új ideológiák a társadalom legerősebb kötelékeit gyengítik: a családot. Azt mondják, a család meghaladott, ósdi társadalmi intézmény. És ha a családdal leszámoltak, akkor következhetnek a közösségek: az egyéni érdek a fontos, a közösségi értékek, a közösségi jegyek és sajátosságok, a nyelv, a kultúra, a történelem, a kereszténység, a közösségi élmények, a szokások és a hagyományok maradi dolgok, maga a sötét középkor – ahogy ők fogalmaznak. Ez a gondolkodás a gyökereket készül levágni, kiragadni az egyént a természetes közegéből. Pedig tudjuk, a virágot le lehet szakítani a rétről, haza lehet vinni és vízzel telt vázába helyezni, még meg is marad néhány napig, gyönyörködni lehet benne, de az már nem a sokszínű virágos rét, az a növény már nem marad része a természetes körforgásnak.
Emlékezetes marad számomra Leonardo Sardi bíborosnak, a Szentszék Bíborosi Testülete dékánhelyettesének gondolata, aki ezt az európai néppárti képviselőcsoportjával osztotta meg, és amely arról szól, hogy az Európai Unió már a nevének megválasztásában letért az alapító atyák útjáról, hiszen az Európai Közösségek nevet váltotta le, kiüresítve a közösségekre összpontosító tartalmat. Azt is hozzátette, hogy gyakran hallunk az EU értékeiről, holott nem az intézményeknek vannak értékeik, hanem az embereknek vannak Istentől származó értékeik. Számomra, kereszténydemokrata politikusként, munkám során ezek az intelmek jelentették az igazodási pontot: elutasítani a hibás döntéseket, kiállni a keresztény értékekért, védeni igazukat akár egy egyenlőtlen küzdelemben is. Az előttünk álló feladat tehát nem kicsi, de nem is lehetetlen, hiszen a közösség, amelynek üzenetét tolmácsolnunk kell, mögöttünk áll. Jelen kell lennünk a politikai térben, hogy ahányszor szükséges, annyiszor mondhassuk el: közösségünk ragaszkodik hagyományaihoz, hitéhez, anyanyelvéhez, és nem kér olyan ideológiákból, amelyek társadalmunk szövetét, a családokat gyengítik és a közösségeket teszik tönkre. 
 

Vincze Lóránt

Vincze Lóránt

Az RMDSZ európai parlamenti képviselője, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója, a FUEN elnöke.

1977-ben született Marosvásárhelyen. Családos, felesége Emese, fia Tamás. 
A marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumban tanult, majd Kolozsváron, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem újságírás szakán végezte el az egyetemet. A Bukaresti Egyetem közigazgatás és elektronikus kormányzás mesteri szakán szerzett oklevelet.
Az elmúlt tíz évben a külpolitikában, a magyar és az európai kisebbségvédelem témakörében dolgozott, ezt a munkát szeretné még hatékonyabban folytatni, ennek eszköze az európai parlamenti mandátum.
2009 és 2018 között Brüsszelben az RMDSZ európai parlamenti képviselőinek  volt munkatársa. A Szövetség elnökének megbízásából az RMDSZ külügyi titkára.
2019. május 26-án az RMDSZ jelöltjeként szerzett EP-képviselői mandátumot. Az erdélyi magyarok és a Kárpát-medencei magyarság érdekeinek képviselete mellett legfontosabb feladatának európai kisebbségvédelmi intézkedések kiharcolását tekinti.