Biblia, templom, oltár

A keresztény vallás alapjául szolgáló bibliát az eredeti héber és arámi nyelvből görögre, majd latinra fordították, s a nyugati, a római egyháznak a latin lett a szertartási nyelve. Természetes tehát, hogy az új műveltséggel megismerkedő honfoglaló magyarság számos latin szót vett át. E szavak az egyházi életre, az egyház keretein belül folyó iskolázásra, s a magasabb tudományok szókincsére vonatkoztak. Említsünk meg e szavak közül néhányat.
Elsőként itt van mindjárt a Szentírás neve, a biblia. A magyarban latin eredetű szó, de a szó végső forrása az ókori keleti föníciai kikötővárosnak, Byblosnak a neve: ma e város Libanonhoz tartozik és a Gebail nevet viseli. Itt, e városban volt az egyiptomi papirusz legfontosabb külföldi vásárhelye, s a város nevéről büblosz-nak nevezték el az íráshoz használt papiruszháncsot, amelyből az íráshoz alkalmas hártyát készítették. A szónak általános ’könyv’ jelentése a kereszténység elterjedése után a keresztény vallás szentkönyvei jelentésre szűkült. A latinból nemcsak a magyarba, hanem nemzetközi szóként bekerült az európai nyelvekbe is, így például az angolba és franciába (Bible), a németbe (Bibel), az olaszba (Bibbia) stb.
Latin eredetű szavunk: az istentisztelet helyét jelölő templom. A megfelelő szó használatos más nyelvben is, a németben Temple és a franciában temple formában ’nem keresztény, illetőleg nem katolikus templom’ jelentésben. S ha már a templomot említettük, a latinnal függ össze az oltár szavunk. Az ’áldozatot gyújt, éget’ jelentésű latin adolere igéből keletkezett a mi szavunknak megfelelő latin altar, mely vándorszóként az európai nyelvekben szintén fellelhető. Az oltárnál végzi a pap a szertartást, a ceremóniát. A ceremónia szó ’vallási szertartás’ jelentésben az egyházi élettel kapcsolatban terjedt el, nemcsak nálunk, hanem ez esetben is az európai nyelvek többségében.
Latin eredetű szavunk továbbá a templomi zenét adó orgona. A szó voltaképpen a nyelvükben is élő ’szerkezet, szerszám, szerv’ jelentésű latin organum többes száma. Aki orgonán játszik és énekel, az a kántor. A magyar szó a latin cantor ’énekes, kórusvezető’ átvétele. Ez a szó pedig az ’énekel’ jelentésű cantare származéka. A latin cantare folyamatosan él tovább az újlatin nyelvekben, innen való a francia chapter, a spanyol cantar, a román cântă, de innen származik a magyar kántál igénk is.