Életrajz

Őszintébben fel kellett volna vállalniuk bűneiket azoknak, akik kiszolgálták a csaknem ötvenéves kommunista diktatúrát, nem  pedig a kompromittált alakok átmentésén kellett volna annyit fáradozni.

Kelemen Kálmán, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke

Kelemen Kálmán András vagyok. 1938 október 12-én, hajnali négy óra tíz perckor születtem, bába nélkül, burokban. Marosvásárhelyen, a Thököly Imre utca 10. szám alatt, harmadik gyermekként, Isten igazából.

Három és fél éves koromig anyatejjel táplálkoztam. Antal öcsém szomorúságára, aki már fél éve megérkezett negyedik gyerekként. Csodálkozott, hogy miért kell osztoznia velem  édesanyánk áldásos emlőin, hiszen nem vagyunk ikertestvérek. Különben ő is október hónapban látta meg a napvilágott.

Ekkor édesanyám úgy döntött, hogy elválaszt. Én tiltakoztam, toporzékoltam, hogy ne tegye. Fényképem is volt erről. Állítólag már nagy, hegyes pocakom alakult ki, amely behíváskor hamarabb fordult be a szobába, mint maga a tulajdonosa. Ekkor kaptam a „pocak” becenevet. Én valószínű, hogy azért ragaszkodtam volna továbbra is az anyatejhez, mert ösztönösen megsejtettem, hogy mi vár rám ebben a szomorú árnyékvilágban. Bár akkor még nem tudtam, hogy később az orvostudósok felfedezik az anyatejnek az idegrendszert erősítő áldásos hatását.

Kétesztendős koromban boldogan tanúja lehettem szeretett Erdélyünk északi fele anyaországhoz való visszatérésének. Édesapám felöltöztetett elegáns, huzentrágeres rövidnadrágba, szép fekete lakkcipőt kaptam, fehér, térdig érő zoknikat. Ilyen öltözékben csodálhattam meg azt a délceg katona bácsit, akit fehér lován történő bevonulásakor úgy ünnepeltek, mintha a vásárhelyiek már nagyon rég várták volna őt. Az ezt követő otthoni mulatságon megcsodálhattam azt a körülbelül harminc jóvágású nénit és bácsit, köztük több pap bácsit, aki velünk együtt ünnepelt.

Sajnos a következményeket előre megsejtettem, mint annyiszor, később az életben. Mivel igencsak  igyekeztem, hogy befogadjanak a nagyok ünnepi kórusába, természetesen nem sikerült. Ekkor bevándoroltam a fürdőszobába, beléptem a WC-kagylóba és magamra húztam a vizet. Közben üvöltöttem: folyik a BC! Végül édesanyám mentett ki ebből a veszedelemből. Majd tisztába tett.

Napjaim elég csendesen teltek. Örültem édesanyám finom étkeinek. Ekkor még keveset gonoszkodtam. Csodálkoztam, hogy Antal öcsém olyan szépen fejlődik, hogy majdnem utolér a gyarapodásban.
Ezután az események gyorsan peregtek. Óvodába írattak. Ez ellen sírva tiltakoztam. Idővel beletörődtem.

Az első elemit a marosvásárhelyi híres gyakorlóiskolában kezdtem. Ebben az intézetben édesapám is tanított. Őt Márton Áron püspök úr meg a csíksomlyói Ferenc-rendi atyák ajánlására már a magyarok bevonulásának  első esztendejében Maros-Torda vármegye tanfelügyelőjének nevezték ki.

Munkája mellett már ötre gyarapodott gyermekeit sem hanyagolta el. Engem hat évesen tanított meg írni, olvasni, számolni. Részben a törtekkel való műveletekre is. Negyedik elemiben kaptam osztályelsőként az első érdemoklevelet. 1955 nyarán, országos elsőként a hetediket. Ezzel kerültem be 1955 őszén a bukaresti Parhon egyetem atomfizikai fakultásának első évfolyamára.

Három hónap után átkérezkedtem a kolozsvári Bolyai egyetem magyar szakos bölcsészkarára. 1956 októberére már másodéves lettem. 1956 november  18-tól, a Securitate nagy érdeklődése közepette, megkezdődött a migrációm.

Előbb három évre a szamosújvári börtönbe politikai fogolyként, majd két plusz két esztendőre a Bărăganra kényszerlakhelyre. Most már nem az 1956-os magyar forradalommal való aktív egyetértésem miatt. Egy börtönbeli besúgó szerint odabent már imádságaim közben is az volt az igyekezetem, hogy megreformáljam a katolikus egyházat. Erőszakkal, még a második vatikáni zsinat előtt. Közben mind a hét érdemoklevelem valamelyik szekus magán­gyűjteményébe vándorolt.

1963 nyárutóján végül hazaengedtek szülővárosomba. Itt még néhány közeli rokonom is félve irtózott tőlem, mint egy leprástól. Valószínű, megtudták, hogy négyszer utasítottam el a Securitate besúgónak való beszervezési ajánlatát. Ezért megérdemeltem, hogy közel hét esztendőre megfosszanak a szabadságomtól.
1965–1970 között Kolozsvári Műegyetem, gépészmérnöki kar. 1970–1979 gépészmérnöki tevékenység. 1979. július 17. agyműtét a szamosújvári börtönben gyakorolt porkolábi agyrugdosásoknak köszönhetően. 1979–1982 betegnyugdíj, lábadozás. 1982-től különböző könnyebb munkahelyek, majd a ′90-es évek végétől nyugdíjazás.

1989 decemberében az történt Romániában, amit Zbigniew Brzezinski, az USA több elnökének is nemzetbiztonsági főtanács-adója már évekkel azelőtt megjósolt, és amit volt szerencsém francia nyelven elolvasni még 1985 előtt. Szerinte a nyolcvanas évek végéig hagyni kell a helyzet eldurvulását, az elégedetlenség növekedését. Közben biztosítani kell olyan ellenállók, párttagok, katonák, civilek, beszervezését, akiknek garantálni kell az életben maradásukat, és akik majd biztosítják, hogy ne legyen túl véres a kommunistákkal és talpnyaló pribékjeikkel történő leszámolás.
Harminc év alatt a romániai magyarság még nem tanulta meg, hogy ha fenn akar maradni, teljesen új lelkülettel kell megújulnia: keresztény család, sok egészséges, jólnevelt, a nemzet fennmaradásának az érdekeit első helyre helyező, Erdélyt véglegesen nem elhagyó, a gyermekáldást megbecsülő nemzedékkel.

Őszintébben fel kellett volna vállalniuk bűneiket azoknak, akik kiszolgálták a csaknem ötvenéves kommunista diktatúrát, nem  pedig a kompromittált alakok átmentésén kellett volna annyit fáradozni.
 A Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom jogelődje a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt volt. Ez 1990 márciusában nyert hivatalos bejegyzést, majd 2000-ben Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalommá alakult. Ezzel elkerültük annak a veszélyét, hogy a romániai magyarság már 2000-ben kimaradjon a parlamentből, amikor a pártszövetségek esetében a bejutási küszöböt nyolc százalékra emelték.
        
Az átlagember megtanulhatná a kereszténydemokrata elvek segítségével, hogy ő Isten egyedi teremtménye, akit a Jóisten örök, boldog életre szánt és nem arra, hogy lelketlen gonosz cselekedeteivel a Földet trágyázza majd a kimúló testével.
         
Ötven év múlva a Kárpát-medencei magyarság akkor lesz erős és életképes, ha nem él továbbra is a „bármilyen gonoszságot és erkölcstelenséget megtehetek” hamis ábrándjaiban. Ha őszintén, áldozatkészen megbecsüli Isten-teremtette emberi méltóságát.

                                                                                      2019. augusztus 3., Kisgörgény